Mikor bo egy eve elarultuk a csaladnak hogy bovulunk, a sugarzo boldogsag mellett a Nagymama hozzatette, hogy, na, Lilikem, tobbet nem lesz nyugodt ejszakad az eletben. Na persze, 9 hetes magzattal gondoltam, majd kelni kell ejjel par evig, de aztan? Aztan a Mama felvilagositott, hogy itt nem a felbeszakitott ejszakakrol van szo, hanem hogy az ember agyanak egy picike (nagy?) resze orokke a gyerek korul jar, es az anyai aggodas es figyelem eszrevetlenul atszovi az ember eletet. Az eletem eddigi gondtalansaga elmulik most, es sosem jon vissza. Majd megtudom. Ugyanmar...
Aztan meg terhesen izelitot kap ebbol az ember. Miert nem mozog? Miert mozog mar masfel oraja szunet nelkul? Normalis hogy mar megint csuklik? Mi van vele, tegnap ota nem csuklott? Miert faj itt? Ugye, minden rendben vele, egeszsegesen, rendesen fejlodik, rendesen no, ugye nem lesz baja? Olyan forman tanultam meg masert izgulni, mint korabban soha. Es megszuletett es "tenyleg nincs egy nyugodt ejszakam". Es bar klasszikus ertelemben sincs :) most megis arra gondolok amit a Nagyi mondott. (Bar tegnap ejjel majdnem ot orat aludt egyben Gordi, en vagy tucatszor ebredt fel es neztem meg, hogy mi van mar vele, miert alszik?) Ahogy titkos anyai erzekszervek minden pillantaban ot pasztazzak, a lelegzetet, a tekintet, a mozdulatait, a testhomersekletet... ejjel es nappal, mindig. Mi az a folt? Mik azok a pottyok? Miert szorcsog? Miert nem kaklit meg ma? Miert kakilt mar otodszorre, ez hasmenes? Eleget pisil? Eleget eszik? Eleget alszik? A kerdesek tobbsege nem mas mint a sajat idegszalaimnak az edzese, de nem tudom megallni, resze az egesz lenyem, lenyunk mukodesenek, ez a keszenlet es a figyelem. Neha aztan tenyleg akad egy kis valos izgulni valo, es emlekszem hogy allt a Mama es a Papa aggodo arccal az agy mellett mikor kicsikent (es nagykent is) beteg voltam. Sosem ertettem miert, hisz csak kohogok, hanyingerem van, lazas vagyok...de semmi bajom. Mostmar ertem. Kepes vagyok egy masodperc alatt leizzadni, fajni kezd a hasam, kozben megis sosem sejtett gyakorlatiassag es koncentracio szall meg. Es vegtelen idegesseg, hogy akar az eletemet is csak muljon el a hoemelkedese... Erre tessek, megint beteg, lazas, a doki szerint nem egeszen oke a fule es a torka, de semmi vesz egyebkent. A lazmeres az oruletbe kerget, haromfele lazmerovel merem a teste harom kulonbozo pontjan (homlok, honaj, ful) es mindharom kulonbozot mutat, nagyon kulonbozot, igyekszem hagyatkozni kozben arra, hogy mennyire erzem forronak a testet, de ez meg annyira fugg attol, en magam mennyire vagyok huvos vagy meleg... Orulet. Es rosszkedvu, nyugos, a minden huncutkodasra kesz kisfiam csak kapaszkodik a nyakamba es nem lehet letenni, nem lehet mosolyt csalni az arcara. Es a hullamvolgyekben zuhanok vele en is, tegnap este egyutt sirtunk, annyira remes a tehetetlenseg erzese.
Aztan ejjel vegre a csondben, sotetben belemhasit, hogy hisz ez csak egy kis fertozes, egy a szazbol amin az elkovetkezo evekben meg vegig fogunk menni... mit erezhet az a szulo akinek TENYLEG beteg a gyereke? Akik orvostol orvosig jarnak, akik korhazi agyak mellett varakoznak napokat, heteket...? Elszorul a szivem, es megprobalok nem belegondolni. Nem kell ragoznom, akinek nincs egy nyugodt ejszakaja sem, tudja mire gondolok.
Nem tudtam, hogy lehet valakit igy es ennyire szeretni, lehet ennyire felteni.
