Itt ulok az irodaban... Nagyon fura elmeny. Tavaly, julius vegen, mikor egy napon ugy dontottem, hogy ebbol nekem eleg, es kivonszoltam magam meg a pocakom az epuletbol, ugy ereztem, mintha sose kene ide visszaternem. Egy ev? Ugyan, ennyi ido sosem telik el! Es most megis megint itt ulok. Hihetetlen. Ahogy jottem reggel, olyan volt mintha egy napot se hagytam volna ki, aztan megcsapott az ismeros illat az epuletben, a fenyek, a folyosok, az iroda... es hirtelen teljesen meghasonlott tudatallapotba kerultem. Ket even at minden nap nagy reszet itt toltottem, itthon vagyok, kozben meg megse, ismeros a szek, az asztalom, megse tudom mit keresek itt, hirtelen szippant be a munka, uj emberek, regi beszelgetesek, a “regi elet”, pont mint egy evvel ezelott, es kozben megis van egy tunderi gyerekem, csak nem velem. Nem tudom jobban elmondani. Furcsa, hogy minden ugyanaz, kozben megis minden megvaltozott. Voltunk ebedelni, egy egesz etkezest le tudtam bonyolitani ugy, hogy nem ficankolt senki az olemben, nem kellett senkit etetni, vagy csak fel fullel hallgatni, hogy ebredezik-e... Na, ez is regen at nem elt erzes volt.

Egyreszt buzog bennem a tettvagy, a beszoktatas ot hete nem csak Gordirol szolt, hanem rolam is, en is megszoktam, hogy ki lehet birni nelkule nehany orat, sot elvezni is lehet (azaz szabad elvezni es kell is), megis motoszkal bennem meg egy kis lelkiismeretfurdalas, hogy az igazi helyem meg vele lenne, meg ugy is, hogy tudom, hogy jobb helyen nem is lehetne mint ahol van. Hat uj szakasz kezdodott, majd belerazodunk egeszen.

Ja, hogy csunya dolog munkahelyen blogolni? Az. De egy szamitogephez se ferek hozza, mert lejart az azonositom, es ezt meg nem sikerult megoldani az illetekeseknek, az asztalom fiokjabol pedig eltuntek a kinyomtatott cikkek, papirok, vazlatok, emiatt felettebb bosszus vagyok, mert nem minden potolhato, es igy a visszarazodast is ot lepessel hatrebbrol kell majd kezdenem, csak elobb gepem legyen...

Fel ketto. Nagyon hianyzik az a kis disznofulu...