Az utolso amit az ember Angliabol hazalatogatva var, az az, hogy egy hetig tarto eso fogadja. Az otodik napnal tartottunk vasarnap, es a delelott meg akadt egy egy esomentes ora, igy gyorsan nekivagtunk a nagyvilagnak, hogy kimozduljunk. Az uticel nem volt messze, a Feneketlen-to es a szomszedos jatszoter. Megetettuk a kacsakat (es a galambokat meg az aranyhalakat), Gordi gyakorolta kicsit a jarast az uj szandaljaban, majd betertunk a szuper oriasi jatszoterre, reszben, hogy Gordi vegre homokozhasson is. Eziranyu erdeklodeset ugyanis eddig a viragcserepben elte ki, aminek se mi, se a noveny nem orult, de Gordit nem lehetett eltantoritani ettol. Pedig a vegen mar razta a kis mutatoujjat, hogy nem szabad, majd belemarkolt a viragfoldbe :). Szoval, mig mi hintaztattuk a sajatunkat, figyeltem a nagyobbakat, meg a szuloket, es megprobaltam elkepzelni milyen lesz Gordival mondjuk ket ev mulva. Zomeben apukak voltak (az anyukak gondolom a vasarnapi huslevest keszitettek otthon), es a vegen mar vigyorogtam, hogy mast se hallok, csak "Tamara, gyere le onnan!", "Bencike, ezerszer megmondtam, hogy ne hajolj ki a csuszdabol!", "Kata, ne rohangaljal igy!". A vicces kavalkadnak egycsapasra vege lett, amint szemerkelni kezdett az eso, elokerultek az ernyok es esokabatok, es a tiltakozo nyafogo gyerekeket hazatereltek az apukak mind egy szalig. Ket perc alatt kiurult a jatszoter es egyedul maradtunk. De egy Anglian edzodott csalad csak nem menekul el fejvesztve egy kis esotol?
