Eddigi tapasztalataim, és a Gábor elmesélése szerint is úgy tűnik, hogy itt minden nagyon. Nagyon nagy, nagyon széles, vagy épp nagyon kicsi, nagyon hideg... A hangsúly a "nagyon”-on van. Először is a reptéren ittunk egy kávét, és három méret közül lehetett választani: kicsi, közepes és nagy. De itt nem lehet azt mondani, hogy kicsi, sőt, azt se hogy közepes, úgyhogy az van kiírva, hogy magas (tall), nagy és extra nagy. Állítólag férfi alsógatyát is csak L-es mérettől felfelé lehet venni. A számoknak is nagynak kell lenni, bármi célt is szolgálnak, így a házszámok is teljesen logikátlanul követik egymást például: a 400-as mellett közvetlenül a 414-es szám van, majd a 438-as. Háromnál kevesebb számjegyű házszámot még nem is láttam. Az 1%-os zsírtartalmú joghurtra se lehet ráírni, hogy 1% zsírtartalom, mert az rosszul mutat, ehelyett az van rajta, hogy „99% fat free”, azaz 99% zsírmentes. És ha az ember az étteremben kér egy pohár vizet, akkor kap egy 7-8 decis poharat tele, amit folyton utántöltenek egy kancsóból. Na, a sörrel már nem ennyire bőkezűek, szó sincs arról, hogy csurig töltenék a korsót, mint Angliában.
A kaja egy külön történet. Első nap a konferencia keretében volt ebéd, azaz hús hússal, és úgy tűnik, hogy a baked beans, azaz a paradicsomos babfőzelék itt is nagyon megy, csak nem olyan paradicsomos mint Angliában, kicsit sűrűbb és édesebb is. Volt szerencsém egy étteremben egy „quattro formaggio”, azaz négysajt pizzához is. A Gábor ugyan figyelmeztetett, és valóban, nem egészen azt kaptam mint vártam, bár a pizza tésztája egész jó volt. A négyféle sajtot azonban nem igazán lehetett megkülönböztetni, mondhatni volt rajta macisajt, meg macisajt, aztán kész. Íze nem sok volt. Ezeken kívül salátákat ettem, meg grillen sült csirkemellet, ezek teljesen jók voltak. És ma vacsoránál megkóstoltam végre kétféle igazi tuti amcsi kaját: steak és chicken wings. A Gáborral együtt rendeltük aztán a felénél cseréltünk. A steak (bélszín véresen) egyszerűen isteni volt! Puha, ízes és szaftos. Talán egyetlen problémája volt, hogy nagyon elsózták. Köretnek szarráfőzött zölbabot választottunk (az állagáról előre persze nem tudtunk semmit) és édeskrumplit sütve. A chicken wings pedig állítólag szintén tipikus, pici pipiszárnyak sütve és kicsit édeskés csípős szószba forgatva. Egész jó volt, de nagyon csípős, és mivel ezt csak kézzel lehet enni - vagyis marcangolni - nem egy kultúráltan fogyasztható kaja. A reggeli érdemel még említést. Itt a szállodában van, és nagyképűen mondjuk svédasztalos. Azaz van egy nagy tál gyümölcssaláta, toast kenyér, ami igény szerint megpirítható, kétféle muffin, és van egy meleg kaja tároló, amiben kétféle tejbegríz fortyog. Egész pontosan vízbegríz, mert tej nincs benne, s bár kipróbáltam ezeket is, nagy barátságba nem kerültünk. Egyik reggel volt gofri, ami nagyon finom volt, illetve amerikai palacsinta is, ami jó is lehetett volna ha nem csorog belőle az olaj, de csorgott - így nem bírtam legyűrni. A kenyérre fantáziadúsan philadelphia krémsajtot lehet kenni, és ma óriási bátorságot tanúsítva kipróbáltam az epres krémsajtot is, de ezt azért nem kellett volna. Ocsmány volt. A konferencia szüneteiben van sütike, kávénak csúfolt barna lötty, illetve jeges tea, de abból kétféle: sweet és unsweet (ez is olyan kedves nem? Mintha cukortalanítani kéne a teát...). A jégkockák meg vödrökben állnak persze, mert jég nélkül fabatkát sem ér az élet.
Ja, és a szobatársam. Első reggel hatkor magamtól ébredtem, és a szomszéd ágyról egy kedves kerek fekete arc mosolygott rám, Dzsara Franciaországból, pontosabban Szenegálból.
