Végre eljött a beavatás napja, október másodika, péntek. Este fél hétkor kellett megjelennem a College-ban, de az előkészületek persze már napokkal korábban megkezdődtek. Először is, szükségem volt egy talárra (gown). Van egy csomó szabály, hogy ki milyet viselhet, és ugyan Egérnek van egy olyan, ami pont jó lenne nekem is, de az annyira hosszú, hogy én a földet söpörném vele. Szerencsére Martina, az egyik irodatársam kedvesen kölcsönadta az övét, mert ősszel ő nem lesz itt. Tehát a talár kipipálva, de ezen kívül egy kapucnit (hood) is szereznem kellett. A hood egy elég fura képződmény, elsőre egy alaktalan vastag selyemdarabnak tűnik. A taláron kívül kell viselni, egy pánt fogja össze az ember nyakán, hátul pedig lebernyegként lóg derékig. Csak kivételes alkalmakkor viselik (színe ennek is sokféle lehet a viselőjének végzettsége szerint, nekem a kívül fekete, belül fehér jár). Természetesen senki nem húzza a fejére, viccből én azért megpróbáltam, de úgy igazi hóhérjelmez hatását kelti. Elöl, a pánton, van egy praktikus kis hurok, amelyet az ing felső gombjára lehet rögzíteni, így rendesen áll az egész. Vagyis lehetne, ha a nők inget hordanának, de mivel ez évszázadokig nem volt kérdés (mert a nők közelbe se jutottak a hood viselésének), ma be kell érnünk azzal, hogy kicsit idétlenül a nyakunkban lóg csak.

A hood megszerzése azonban nem volt túl egyszerű, mert ez tényleg ritkán használatos ruhadarab. Végül a nagyon elegáns gown-shopból (a Market Square-n) béreltem egyet. Ezzel már majdnem meg is lett volna minden felszerelésem, de péntek reggel eszembe jutott, hogy nincs csinos táskám, ugyanis mindehova hátizsákkal járok egyébként. Így ebéd után félve indultam táskavadászatra, s bizony nehéz volt a sok aranyflitteres, csicsás-rojtos borzalom között találni valami rendeset. Egy pici masnit így sem tudtam megúszni.

A készülődésnek volt egy másik része is, a beavatáson az eskü szövege latin (állítólag ez az eredeti 15. századi szöveg), amelyet még tavasszal levélben megkaptam. Most nekiálltam megtanulni, ami nehezebb feladat volt mint gondoltam. Ugyan mellékeltek egy fordítást, így tudtam miről szól, és igaz, voltak szavak amelyek akár a franciából, akár az angolból ismerősen csengtek, összességében a szöveg mégis csak egy halandzsa maradt nekem. De azért sikerült bemagolni, pontosabban délben fel tudtam mondani Egérnek, de ahogy egyre nőtt az izgalmam délután, egyre kevésbé ment a dolog, amitől, nem meglepő módon, egyre idegesebb lettem. Ördögi kör, mire elindultam már egy szót sem tudtam az egészből. Amúgy az egész nap, amolyan cica módra, idegeskedtem.

Végre hat órakor elindultam, bebicikliztem a városba, a St. Catharine's College előtt lekötöttem a biciklim. A ceremónia csak hétkor kezdődött, előtte a College President szobájában volt a találkozó. Megkerestem a "C" lépcsőházat, de kicsit korán érkeztem, így tébláboltam a parkban, míg meg nem szólított egy kedves öltönyös idős úr, akiről rögtön kiderült, hogy ő maga a President, Sir Prof. Bayley. Lassan a többi friss fellow is megérkezett, összesen hetünket avattak be tegnap este. A President elmondta a ceremónia menetét, felolvasta nekünk a latin szöveget, hogy körülbelül milyen kiejtést kövessünk és reményét fejezte ki, hogy ugye egyikünknek sem jutott eszébe megtanulni fejből. Hah, dehogy, eszünkbe sem jutott ilyen badarság... Végül megszólalt a college kápolnájának harangja. Átsétáltunk a főudvaron a kápolna előterébe, ahol a többi fellow már várt ránk. Az előtérben a lelkész köszöntött minket, egy őszülő hajú, nagyon hegyes orrú, pengevékony szájú, nem túl barátságos férfi. A kápolna közepén állt egy kis pulpitus, oda kellett egyenként felállnunk, és felolvasnunk a latin eskü szövegét, majd a Perisdent egyenként vezetett minket a Master elé. Ott latinul bemutatott minket, majd a Master latinul köszöntött, és végül kezet foghattunk. A Master a College vezetője, és a St. Catharine's-ben egy kedves mosolygós hölgy (Prof. Thomas).

Mikor mindannyian végeztünk, a lelkész elmondott két imát, majd mindenki felkerekedett, az összes fellow sorban felállt a kápolnában körbe, majd mi körbementünk, és mindenkivel kezet fogtunk. Mindenki mondott pár meleg szót, gratulácót, nagyon kedvesek voltak, tudták a nevünket. Majd átvonultunk a Senior Combination Room-ba, ahol pezsgővel koccintottunk, és a vacsoráig hátralevő negyed órában cseveghettünk. Majd újabb gongütés következett, és levonultunk a hall-ba. Két hosszú asztalon volt terítve, minket, friss fellow-kat, a Presdent maga köré terelt. Először jött a leves (valamilyen zöldség-krémleves volt kukoricával), majd az előétel (párolt zöldségek, karfiolhab és rák), majd a főétel (valamilyen tengeri ízű állattal töltött fasírozott baconbe göngyölve, párolt cékla, burgonyanudli, szárzeller) és végül a desszert (fagylalt, csokoládé mousse és valamilyen savanykás, citromos hab). Mindezekhez háromféle bor szolgálva. Mikor végeztünk, újabb gongütés jelezte, hogy átvonulhatunk egy másik szalonba, ahol a kávét, portóit és a sajtokat szolgálták fel. Itt a Master pár mondatban bemutatott mindannyiunkat, majd folytatódhatott az ismerkedés. Fél tizenegykor oszladozni kezdett a társaság, a kemény mag figyelmét felhívták, hogy az emeleten whiskeyt szolgálnak fel. Én a President után siettem, mert a kabátom az irodájában hagytam. Mikor azonban megpróbáltam a kemény maghoz csatlakozni, rá kellett jönnöm, hogy nem tudok visszajutni! Kavarogtam kicsit a lépcsőkön, de végül feladtam... Finom enyhe este volt, boldogan bicikliztem hazafelé, fellow lettem, már jogom van rálépni a fűre!